1. fejezet

Sziasztok!

Íme itt az első fejezet, remélem tetszeni fog nektek. Jó olvasást :)

A történetet képregényben is elolvashatjátok az alábbi linken:

Facebookos elérhetőség

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

- Vááááá! – kiáltott fel a lány. – De helyes.

A könyvesboltban lézengők, mind ijedten kapták fel a fejüket, de a lány nem törődött velük. Izgatottan lapozta a kis könyvet.

- Váááá! Itt még helyesebb. – mondta, és hogy szeretetét még jobban kifejezze, az arcához dörzsölte a papírt.

- Tedd azt le. Úgysincs rá pénzed. – kapta ki a kezéből a képregényt egy srác.

- Nem baj, majd felíratom a listára, és ha lesz pénzem, kifizetem – vette vissza durcásan a könyvet a lány.

- Ahhoz előbb munkát kéne találnod – morogta a fiú, és az újságokhoz fordult.

A lány pedig újra a könyvbe mélyült. Nem tudta miért, de nagyon szerette a mangákat. Egyszerűen mindet akarta. Pedig már nagyon sokat elvitt, úgy hogy nem fizette ki. Egy listára íratta fel, és mindig azt mondta, hogy majd kifizeti. Azonban, még nem talált munkát, így pénze sem volt, amivel törleszthette volna az adósságát. A bátyja, aki most ott állt mellette, sehogy sem tudta őt kigyógyítani ebből a hóbortjából, pedig már sok mindent megpróbált... Kifizetni a könyveket nem akarta, annak ellenére, hogy volt egy jól fizető állása, és egy kis lakása is. Itt laktak mind a ketten, azóta, hogy a szüleik meghaltak egy kirándulás során, amikor is egy megtermett grizli medve megette őket. A nagyszüleik rengeteg mindenben támogatták őket, így mind a ketten befejezhették a tanulmányaikat. Ugyan a lánynak is van egy bizonyos fokú végzettsége, mégsem volt hajlandó dolgozni. Az a kevés pénze, ami volt, azt is a bátyától kapta zsebpénz gyanánt, de ezeket rendszerint mindig a könyvekre költötte.

Most csak ajándékot akartak venni a nagyszüleiknek, a házassági évfordulójukra. Mégis, mikor a lány meglátta út közben a könyvesboltot, már rohant is felé, hogy megnézze a képregényeket. A fiú már meg sem próbálta megállítani, de azért remélte, hogy nem fog semmit sem "venni".

Elgondolkodva nézegette az újságokat, és bele-bele olvasgatott. Így történt, hogy megakadt a szeme egy hirdetésen. A közeli nemesi család lakájt keres… Nem olvasta tovább, csak ennyi kellett. Hirtelen megfordult.

- Alex, figyelj rám. – a lány érdeklődve felemelte a szemét a könyvből. – Adok egy lehetőséget. Itt van ez a cikk – és felemelte az újságot, megmutatva a hirdetést. – Ha jelentkezel erre az állásra, és végig is csinálod, akkor kifizetem neked a mangákat.

Alex értetlenül pislogott.

- De ez férfiaknak való – mondta, és érdeklődve nézett rá a bátyára.

- Pont ez benne a poén. Ha sikerül egy évig eltitkolnod a gazdád elől, hogy nő vagy, akkor kifizetem neked a könyveket.

Alex elgondolkozott. Azonban a könyveit mindennél jobban szerette, és ha a bátyja azt mondja, hogy kifizeti helyette, akkor mindenre képes.

- Rendben. – egyezett bele és belecsapott a fiú kezébe, megkötve ezzel a megállapodást.

- De ez nem áll jól nekem – nyafogott, amikor elmentek lakáj-ruhát venni.

- Nem az a lényeg, hogy jól álljon, hanem, az, hogy hiteles legyél – mondta vidáman a fiú, mire kapott egy lesújtó pillantást. – Ja, és a hajadtól is meg kell szabadulnod. – mutatott rá Alex hosszú szőke hajára.

A lány már legszívesebben semmissé tette volna a megállapodásukat, de tudta, hogy azt nem lehet.

- Nem viselhetnék inkább parókát? – kérdezte, még reménykedve, hátha megkegyelmez a bátyja.

- Nem, nem. Teljesen hitelesnek kell lenned. Gondolj bele, ha egyszer leesik a fejedről akkor azonnal lebuksz és elveszíted a fogadásunkat.. De végül is nekem mindegy, de így nem fogom kifizetni a könyveidet. – vonta meg a vállát.

- Jack. – morogta vészjóslóan a lány, bátyja nevét. A fiú csak mosolygott, és elégedetten szétterült a fotelben.

- Nah, igyekezz, és öltözz vissza, hogy mehessünk fizetni – és elhessegette a lányt.

- Nem fogom levágatni a hajam – morogta Alex és visszament a fülkébe.

Levette és gondosan összehajtogatta a ruhát. A könyvekkel ellentétben, ruhákat nem szeretett vásárolni. Azokban nem volt semmi izgalmas.

- Most pedig elmegyünk a fodrászhoz.

- De én nem akarok! Inkább vegyünk egy parókát.

- Nekem mindegy, én csak neked akartam segíteni. Akkor vegyünk egy parókát.

A legközelebbi parókaboltba mentek, ahol Alex már több ízben megfordult a cosplayeihez megfelelő műhajat venni, azonban most nem talált semmi jót.

- Melyik legyen az? Ez? De ez túl kicsi, és tényleg lecsúszik a fejemről. Akkor ezt… de ez rózsaszín… Nem, nem, lesz itt, mindjárt találok.

Jack türelmesen várakozott, amíg Alex végig járta a paróka boltot, majd jót derült rajta, amikor letörten kijött onnan.

- Irány a fodrász – mondta a lány, mintha éppen a kivégzésére menne, és sötét tekintetekkel elindult.

- Az a másik irányban van, ugye tudod – szólt után a bátyja, és hüvelykujjával maga mögé bökött.

Alex mérgesen megfordult, és elindult arra.

- Még senki sem látott hosszú hajú komornyikot? – morogta, amikor elment a fiú mellett.

- Nem, sőt a komornyikok, általában, kopaszok.

A lány ijedten a fejéhez kapott.

- Nem, azt már nem – hisztizett, és egy tapodtat sem volt hajlandó mozdulni.

- Ugyan már. Elég lesz, ha olyan rövid lesz, mint az én hajam – és a saját, vállig érő hajára mutatott.

- De az nagyon rövid. – tört le teljesen a lány, és már a sírás szélén állt.

- Akkor nem fizetem ki neked a könyveket. – vonta meg ismét a vállát Jack.

- DEEEE! – kiáltotta a lány és már rohant is a fodrászhoz.

- Nem is olyan vészes – nézegette magát a tükörben.

- Jól áll – súgta a fülébe a bátyja hízelkedve.

- Ne szokd meg. Amint megnyertem a fogadásunkat, rögtön visszanövesztem – és durcásan felemelte az orrát.

- Felőlem. – egyenesedett ki a fiú. – Mehetünk haza. Holnap mehetsz is az interjúra.

- Mi? Hogy ilyen hamar? – lepődött meg a lány. – De még azt sem tudom, hogy mit kell egy komornyiknak csinálnia. – és kétségbe esett.

- Nyugi van, majd ma este elmondok néhány fontos dolgot...

Alex idegesen és a kezét tördelve állt meg másnap a hatalmas kapu előtt. Nem volt mersze becsöngetni, így percekig csak állt ott. A nap olyan melegen tűzött, hogy majd meg főtt, és magában hálát adott, hogy végül, mégiscsak levágta a haját. Parókában még melegebb lenne.

Reménytelen. Miért nem rángatta el a bátyát is, hogy legalább ez idő alatt vele legyen. Sóhajtott, felemelte a kezét, hogy megnyomja a kapucsengőt, majd reszketve le is engedte. Nem fog menni - gondolta, és feladva a dolgot sarkon is fordult.

- Hé, hova megy? – szólt utána valaki

- Ööö – fordult meg ijedten, mintha egy kicsit beragadt volna.

- Az álláshirdetésre jött?

Alex nem tudott válaszolni, inkább csak bólintott.

- Jöjjön beljebb. – és egy öreg bácsi beljebb tessékelte, nagyra tárva előtte a kaput.

- Uram, bemutatom a következő jelentkezőt, aki szeretne felvételt nyerni, az ön lakájaként. – hajolt meg a kertész, jó mélyen a gazdája előtt.

Egy hatalmas nagy nappaliban voltak, ahol minden talpalatnyi hely foglalt volt. Hatalmas perzsaszőnyegek fedték el a hajópadlót, a falak mellett, plafonig érő könyvespolcok roskadoztak a különböző enciklopédiáktól, ismertetőktől, útikalauzaktól, szótáraktól, és regényektől. Középen óriási fekete bőrfotelek, amelyek egy kis dohányzóasztalt fogtak közre. Jobb oldalt egy bárpult, tele italokkal, és édességekkel. A bárpult mellett egy ajtó, ami minden bizonnyal a konyhába vezetett. Baloldalt néhány francia-ablakból lehetett látni a fenséges kilátást.

- Mi a neve? – kérdezte egy marcona férfi a bárpult mellől egy pohár wiskyvel a kezében.

A lánynak éppen az jutott az eszébe, hogy a szülei voltak olyan előre látóak és uniszex nevet adtak neki.

- Alex Everett vagyok uram – hajolt meg mélyen, és próbálta minél férfiasabban mondani. Ezt persze nem segítette az, hogy rettenetesen izgatott és ideges volt. A térde és a hangja is egyaránt remegett.

- Nem látszik túl tapasztaltnak. Biztos, hogy ön egy komornyik?

A lány megijedt a hirtelen kérdésre, de szerencséjére nem kellett válaszolnia, mert ebben a pillanatban betoppan egy nagyon szép nő.

- Nah mit csinálsz drágám? – kérdezte a férfit, és a nyakába borult. Onnan figyelte a lányt szúrós szemekkel.

- Ő az új jelentkező. Neked mi a véleményed, Cukormókusom?

- Szerintem inkább Freddyt kérdezd, Malackám.

- Fiam! – üvöltötte el magát Malacka, de nem kapott választ. – Fiam! – ordított, kicsit erélyesebben.

A plafon felől, szék csikorgása hallatszott, és egy nem túl boldog hang, ami azt mondta, „megyek”. A lány idegesen nézett körbe, és kíváncsian várta a fejleményeket. Aztán nyílt az ajtó és belépett rajta a világ leghelyesebb sráca. Fekete haja minden szála az égnek állt, de ez nagyon is illet kerek arcához, és zölden csillogó szeméhez. Elég magas is volt, Alexhez képest, és vékony, de izmos teste volt. Épp csak hogy volt rajta egy alsónadrág, de már az is félig lecsúszott róla.