4. fejezet

- Kész van az ebéd. – hallotta a szakácsnő hangját, még mielőtt teljesen elaludt volna.

Alex a nappaliban fetrengett a kanapén. Rettentően kifáradt az egész napos munkában, és még a nadrágja sem száradt meg teljesen, amit nemrég öntött le a fiú fejével együtt.

- Remek! – mondta és próbálta elhessegetni a nőt, de az nem távozott.

- Szólni kéne a fiatalúrnak.

- És gondolom ez rám vár. – morogta Alex, majd feltápászkodott. Ránézett az faliórára, ami azt mutatta, hogy már fél órája elmúlt négy. Csodálkozott ezen a késői időponton, de ha csak mostanra tudtak elkészülni a takarítással, akkor nem csoda, hogy mostanra készültek el vele.

Komótosan és kicsit félve ment fel az a emeletre. Mikor a fiú szobája elé ért, megállt kihúzta magát, hogy magabiztosnak tűnjön, majd pedig benyitott.

- Elkészült az ebéd, fiatalúr - jelentette mélyen meghajolva.

Freddy Lendületesen felállt és néhány lépéssel az ajtóban termett. Kezét a rövidnadrágja zsebébe mélyesztette és elviharzott a lány mellett, finom vízpárát húzva maga után.

Alex vett egy hatalmas levegőt, és benyitott a konyhába. Freddy az asztalnál ült és keresztbe font karral várt. A lány becsukta maga mögött az ajtót, és ő is várt. Magában furcsállta, hogy a főszakács nagy szemeket mereszt rá, és hogy néha még a fejével is int, de szépen mosolygott tovább, így remélve, hogy nem lesz baj. Valaki a háta mögé lépett, és a fülébe súgta:

- Fel kéne tálalni a fiatalúrnak az ebédet.

- Nekem? – súgott vissza Alex.

- Igen.

Alex elkáromkodta magát, majd a tálaló kocsihoz lépett. Leemelte a hatalmas fedőt a letakart ételről, majd beleszimatolt a felszálló párába. Elismerően bólintott, majd felkapta a tálat, és a fiú elé rakta.

- Parancsoljon. Jó étvágyat! – morogta mély hangján, majd kiegyenesedett, és visszafordult a kocsihoz. Azon azonban már nem volt semmi. Megelégedett magával, és visszafordult az asztal felé. Leesett állal figyelte, ahogy Freddy, mint egy kutya, úgy vetette rá magát az ételre. Már könyékig maszatos volt a finom szósztól, amit a disznó szeletre öntöttek.

- Nah de fiatalúr! – tette csípőre a kezét.

- Mi van? – emelte fel Freddy a fejét, és a mocskos kezét beletörölte az asztalterítőbe. Értetlenül nézett körbe.

- Csak úgy gondolom, hogy nem megfelelően étkezik. – próbált Alex kedves lenni, de egyre jobban hallatszott a hangján, hogy ideges.

- Én mindig így eszem.

Mielőtt a komornyik válaszolhatott volna valamit, megszólalt a csengő.

- Kinyitnád? – kérdezte a fiú, és lenyalta a mutatóujját.

- Hát persze, fiatalúr. – hajolt meg a lány és már fordult is ki a konyhából.

Magában motyogva vágott át a nappalin és az előszobán, majd mikor megint megszólalt a csengő morogva tájékoztatta a kint állót, hogy mindjárt nyitja.

- Jó napot! Meghoztam a csimpánzt. – hallott egy vidám hangot. Az ajtó előtt egy borostás férfi állt, úgy 170 cm lehetett, félig kopasz fejjel, és őszülő hajjal. Kezét egy fiatal csimpánz fogta, aki érdeklődve nézett körbe a birtokon.

- Ön Mr. Peacock? – kérdezte a meglepett komornyikot.

- Az én vagyok. – jelent meg hirtelen Freddy, Alex mellett.

- Oh, örvendek! Megfelel a csimpánz?

- Tökéletes.

- Akkor legyen szíves itt aláírni. – azzal átnyújtott a fiúnak egy lapot, és az aljára bökött. –Akkor mostantól az öné. – felvette a majmot, és oda adta a fiúnak. – Viselje gondját, vigyázzon rá, és legalább napi háromszor etesse meg. Itt van még néhány könyv, amit tudni kell a csimpánzokról. Tudja, amiket kért. És az első napra egy kis élelem.

Freddy oldalba bökte a komornyikot, hogy vegye át a cuccot, majd pedig bement.

- Megbocsájtana egy pillanatra. Mindjárt jövök. – mondta Alex és a fiú után ment.

- Ez mi? – förmedt rá a fiúra, miközben lehajította a könyveket, és az egy napi élelmet az első fotelba.

- Az egy rakás könyv, meg egy napi élelem Popónak. – válaszolta nyugodtan a fiú.

- Popó? – értetlenkedett Alex.

- A csimpánz. – válaszolta Feddy, miközben az ölébe ültette a majmot. – Fizesse ki az urat, legyen szíves. – utasította a lányt.

Alex legszívesebben felkapta volna, a Hogyan étkeznek a csimpánzok című könyvet, hogy hozzá vágja a fiúhoz, azonban még időben eszébe jutottak a mangák, és a fogadás. Hatalmasakat sóhajtozva ment vissza a kint várakozó férfihez.

Alex kimerülten terült szét az egyik fotelben. Reménykedett, hogy néhány percig legalább békén hagyják. Azonban ez nem volt lehetséges.

- Bocsánat, hogy zavarom, de velem tudna jönni egy pillanatra? – kérdezte meg az egyik komorna.

Alex morgott, majd felállt, és követte a nőt egyenesen az emeletre.

- Mi történt? Csak nem megint csinált valamit, az az idióta? – a komorna nem válaszolt, csak ment előre. – Ha az a majom csinált valamit, én kidobom az ablakon. – morgott tovább Alex

- Hamarosan ön is el fog menni, ha így zsörtölődik.

- Ezt hogy érti?

- A fiatalúr imádja a komornyikokat idegesíteni. Ez a hobbija. Nem nagyon bírja őket. Talán azért mert mindig mindegyikük csak parancsolgatni akar neki. Azonban, most nem ő miatta hívtam fel, csak mutatni szerettem volna valamit. – mondta a nő, miközben felértek. A szülők hálószobája elé lépett, és megállt. – Csak szeretném bemutatni, hogy mit csinált itt délelőtt. – azzal kinyitotta az ajtót.

Alex értetlenül lépett be a helyiségbe, majd leesett az álla. A szoba olyan állapotban volt, amilyet még nem látott. A dísztárgyak, és a lámpák töröttek voltak, de még valahogy álltak. A szőnyeg felgyűrve, az ágy rendetlen, a szekrényekre csíkokban száradt rá a kosz és a székek feldöntve.

- Ez???? – nézett rá értetlenül a mellette álló nőre.

- Ezt maga csinálta.

- Az ki van zárva. Mi van, ha Freddy volt az? Biztos ő csinálta, amilyen bunkó…

A komorna becsukta az ajtót, és komolyan Alexre nézett.

- Ide figyeljen. Én már nagyon régen itt dolgozom, és azért meg tudom különböztetni, hogy mit csinál az úrfi, és mit egy ügyetlen kezű kezdő. Ez – mutatott körbe a szobában – maga volt. – egy pillanatot várt majd hozzá tette – És azt is felismerem, ha valaki fiúnak öltözik…

Azzal megfordult, és kiment a szobából.

Alex újra körbe nézett a szobán, majd pedig leesett, hogy mit mondott a nő, és feltépte az ajtót.

- Várjon! – üvöltötte, majd pedig ijedten a szája elé emelte a kezét. – Várjon! – suttogta fojtott hangon.

- Tessék, mondja. – fordult meg a nő.

- Hogy is hívják? – próbálta Alex lazára venni.

- Én Mrs. Kate vagyok. – mondta kioktató hangon, és hozzá még fintorgott is.

- Meg lehetne ezt beszélni, hogy ne mondja el senkinek?

- Már mindenki tudja.  – vonta meg a vállát Mrs. Kate.

- Freddy is?

- Nem, talán ő nem, de ahhoz, hogy ne jöjjön rá egy idő után, nem ártana kicsit komornyikosabban viselkednie. – mondta. – Először is kezdjük azzal, hogy a komornyik nem takarít.

Alexnek leesett az álla.

- Tényleg?

- Tényleg.

- Akkor mit csinál?

- Figyeli a fiatalúr minden kívánságát. Neki kell észben tartania, hogy mikor mit kell tennie. Neki kell felkeltenie, felszolgálnia, felöltöztetnie, ha éppen olyanja van. Programokat tervezni a számára. Fogadni a vendégeit, és elé kísérni. – egy pillanatra megállt, majd csak ennyit mondott. – Egyelőre ennyi elég lesz. – azzal mosolyogva újra sarkon fordult, és távozott.