10.fejezet

- Na, hogy bírod, hugi? Már egy ideje nem hallottam felőled semmit sem. - Jack olyan vidám volt, hogy Alex azt hitte ivott, vagy valami. Egyébként sem szokta csak úgy felhívni, biztosan történt valami baj. - morfondírozott magában, de azért válaszolt a kérdésre.

- Egész jó itt. Azt hiszem, nem megyek haza. - vigyorgott bele a kagylóba hátha fel tudja húzni vele a bátyát.

- Oh, tényleg? Ez szuperül hangzik.

- Tessék? - emelte fel a hangját a lány, de csak kuncogást hallott a vonal túlsó végéből.

- Jaj, csak vicceltem, alig várom, hogy itthon legyél és elmeséld, hogyan buktál le...

- Jack drágám, gyere már vissza! - kiáltotta egy ismeretlen női hang a háttérből., mielőtt Alex visszaszólhatott volna valami epéset.

- Mindjárt szívem! - üvöltött vissza, majd ismét Alexhez fordult. - Most mennem kell, de majd még dumálunk. - azzal el is köszönt.

- De várjál, neked most barátnőd van? - hadarta el a kérdést Alex, de már elkésett vele. A telefon süket lett. - Idióta. - morogta bele a telefonba és eldugta a készüléket a zsebébe. - Irány a munka! - adta ki magának a parancsot, és kilépett a szobából.

- Alex! Itt van? - hallotta valahonnan a fiú hangját, így körbefordult. - Remek, van rám egy perce? - lógatta be az orra elé a fiú a fehér borítékot. Alex felnézett a plafonra és meglátta, hogy Freddy egy rúdról lóg fejjel lefelé. Ha nem is lett volna rá ideje, a fiú akkor is elmondja amit akart. - Van öt óránk kiérni a reptérre. Foglaltam két helyet a Okinavára, induló gépre. Igyekezzen összepakolni. - adta ki az utasítást és felült, hogy le tudjon mászni a folyosó fölé beékelt vasrúdról.

Alex csak Freddy szobájában a ruhákat pakolva fogta fel, hogy mit is kell tennie. Éppen egy Scobydoo-s alsógatyát hajtogatott össze, mikor megtörtént a történelmi pillanat.

- Az a mocsok! Mit képzel magáról. - dühöngött és a többi ruhadarabot már nem volt hajlandó összehajtogatni, csak bedobálta a bőröndbe.

- Na, készen van? - lépett be a fiú a szobába és az ajtó félfának dőlt, hogy lazának tűnjön.

- Természetesen Uram. - hajolt meg Alex és vigyorogva nézett le a megtömött táskára. - Minden holmit bepakoltam, amire csak szüksége lehet - mondta még, miközben kiegyenesedett.

- Rendben, akkor most maga is pakoljon össze, van rá körülbelül tíz perce. - parancsolta Freddy, miközben az megnézte az óráját.

Alex megköszönte a lehetőséget és már ki is lépett a fiatalúr mellett a folyosóra. A szobájába érve elgondolkozott, hogy melyek a legfontosabb mangák, amiket el akar vinni. Az ágy alól kihúzta a bőröndjét és kinyitotta. Szó szerint kifolytak belőle a képregények, annyit igyekezett belepasszírozni, még mikor ide jött. Most azonban nem akarta az összeset elvinni, mert biztos volt benne, hogy majd ott is lesz lehetősége vásárolni, és akkor nem fogja tudni hova rakni. Sóhajtva és szomorúan válogatta őket, majd pedig behúzta a cipzárt és kilépett a szobából.

- Akkor készen vagyunk az indulásra? - kérdezte Freddy és még a saját bőröndjét is oda adta a roskadozó lánynak.

A repülőgépre ülve Alexnek furcsa érzése támadt. Nem tudott nyugton ülni. Állandóan fészkelődött, izzadt és kezdett forogni vele a világ. Amikor a gép elindult, ösztönszerűen belekapaszkodott az ülése karfájába és teljes erőből visított.

- Engedjenek ki! Engedjenek ki! - kiáltozta, de a stewardess a kezébe nyomott egy poharat, amibe előtte nyugtatót tett.

- Igya meg, jót fog tenni. - mosolygott kedvesen a légi utaskísérő, majd miután a lány nehezen lenyelte a gyógyszert távozott az üres pohárral. A keze lassan elernyedt, ahogy az ital hatni kezdett és végül teljesen megnyugodott. Túlságosan is.

- Olyan szép. - nyomta az orrát a gép ablakához, ahonnan csak  a felhőket látta. - Nézze Fiatalúr, mennyire megnyugtató, itt a felhők felett. - mondta hatalmas sóhajok közepette. - Oh és ott van egy kis gomolyfelhő. Legyen a neve Puszóka. Megtarthatom? - fordult könyörögve gazdája felé, aki furcsán nézett csillogó szemű komornyikjára. - Gondoljon bele, Hazaviszem és azon fogok üldögélni,  alukálni és pihengetni. Megtanítom, hogy hozhatja hozzám a távirányítót a tévéhez és hogy hogyan főzzön vacsorát.

Freddy egy szót sem szólt, csak értetlenül meredt meggárgyult szolgájára. Tudta, hogy a stewardess nyugtatót adott neki, hiszen ő kérte meg rá, de erre a reakcióra nagyon nem számított. Azt hitte, hogy majd szépen elalszik és akkor nem lesz vele több baja, de ez rosszabb volt még a sikításainál is.

- Azt hiszem én kérek pohár wiskyt. - szólt a kísérőnek, aki rögtön engedelmeskedett. Amint legurult az első pohár a torkán, máris jobban érezte magát. Aztán rendelt még hármat és ekkor már teljesen meg tudta érteni a komornyikot. - Inkább Brendonnak hívd, sokkal macsóbb az a név. És ő lesz a vérebem...

- Tisztelt utasaink! A gép viharba került, kérjük kapcsolják be az öveiket a biztonságos utazáshoz. - hallatszott a kapitány hangja, és mindenki engedelmesen bekapcsolta az övet. Kivéve természetesen Alexet és Freddyt. Ők vígan keresztelték tovább a gomolyfelhőket még akkor is mikor a gép nagyot dőlt a kint tomboló széltől. A gép még másfél óráig zötykölődött, majd végre ereszkedni kezdett.

- Ó az a kis fénypont, mennyire cuki. - lelkendezett Alex, ahogy meglátta Haiti közeledő fényeit. Azonban még mielőtt azt is elnevezhette volna, a stewardess egy kis szendviccsel kínálta meg, hogy végre csendben legyen egy kicsit.

A gép sikeresen landolt és mire megérkezett a kifutójába a két jómadár kezdett magához térni. Szörnyen hasogatott a fejük és a gyomruk sem volt rendben. Nagyon fáradtnak, kimerültnek érezték magukat, így mire megérkeztek a szállodába, mind a ketten csak aludni vágytak.

Másnap "reggel" Freddy első dolga az volt, hogy átmenjen a komornyikjához, hogy jól leszidja, amiért nem keltette fel, pedig már dél is elmúlt...

- Alex! - kopogott az ajtaján, de nem jött válasz. - Alex! - kopogott megint de ismét semmi, így benyitott. Az ágyban már senki sem feküdt, viszont a fürdőből víz csobogása hallatszott és valaki hamisan énekelte a Simple Plantől a Take my handst. Freddy kíváncsian lépett beljebb. Maga sem tudta, hogy miért, de a komornyik bőröndjéhez lépett és kinyitotta. Remélte, hogy tud majd viszketőport tenni az egyik gatyájába, hogy ezzel bosszulja meg annak mulasztását, de mikor kinyitotta csak könyvek voltak benne.

- Ez meg mi? - kérdezte magától és közben azt figyelte, hogy csobog-e még a víz. Egy könyvet vett a kezébe és kinyitotta. Képek voltak benne és szövegbuborékok. - Ez csak nem egy manga? "Örökké szeretni foglak kedvesem, de ahhoz téged is halhatatlanná kell tegyelek." - olvasta magának a szöveget amit egy hosszú szemfoggal rendelkező fiú mondott egy szendének tűnő lánynak. - Pfuj. - nyújtotta ki undorodva a nyelvét és távol tartotta magától a könyvet, amennyire csak tudta.

A bőröndbe túrt, hátha talál mégis egy kósza ruhadarabot, de nem talált. Helyette azonban egy más tapintású könyvre lelt. Kivette és bele lapozott. Aztán halkan felsikított és eldobta a könyvet. Kezét a szájára tapasztotta, és csak reménykedni tudott, hogy nem hallotta meg Alex a zuhany alatt. Újra a könyv fölé magasodott és legyőzve undorát tovább lapozott a poloskákkal teli könyvben. Aztán egy furcsa oldalra ért. Itt nem kis rovarok voltak, hanem egy hosszú szőke hajtömeg. Mellé pedig odaírva: "Béke poraidra Clare Drágaságom. Leszel még te ilyen hosszú, az életemben."

Freddy nem értette. Nagyon nem értette. De ekkor észrevette, hogy túl nagy a csend. Gyorsan összecsukta a furcsa könyvet és visszasüllyesztette a táskába, majd hangtalanul, kissé bosszúsan, hogy nem sikerült viszkető port csempésznie komornyikja egyik ruhadarabjába sem, távozott.

9.fejezet

Freddy elgondolkodva nézett maga elé. Ölében a számítógépe volt, de már egy ideje nem érzékelte. Valahol messze járt. Már lassan három hónapja, hogy a szülei elmentek Kínába az üzleti útra, de még egyszer sem telefonáltak. Nem mintha hiányzott volna az anyja idegesítő hangja, de azt ígérte, hogy minden nap felhívja őt. Azt sem tudja, hogy élnek-e még, vagy lezuhant a repülőjük. Mindennek tetejébe, a komornyik már egy hónapja elviseli a sok hülyeségét. Valamiért ezt vonzónak találta. Tetszett neki, hogy ennyire kitartó és ennyire vevő a sok hülyeségre...

Pont mint ő... - jutott eszébe egy emlék, de azonnal el is hessegette. Már régen nem gondolt rá. Ne most jusson ismét eszébe. Próbált újra a játékra koncentrálni, de a Counter Strike nem volt már elég érdekes. Sóhajtva kikapcsolta a játékot, majd felment a facebookra. Meg akart valamit kérdezni Killtől, de amint meglátta, hogy fenn van, megijedt és lejött róla. Kétségbeesetten becsukta a gépet és felállt az ágyáról.

Kilépett a szobából és egyenesen a konditerembe ment. Már régen gyúrt és már ideje, mert elgyengül és akkor mindenki ki fogja nevetni. Főleg Kill. Azt hiszi ő is, hogy képtelen megállni a saját lábán. Egyedül ő hitt bennem, de ő már... Felejtsd el! Ő is elhagyott. - szólt rá magára és lefeküdt a padra, hogy felemelje a súlyzót.

Alex ismét elindult a kert végén lévő sírhoz, hogy új virágot vigyen oda. Hűséges társa lett idő közben Popó és mindenhova elkísérte. Most is ott ment mögötte és igyekezett eltalálni őt az összes földön található almával. Azonban szinte soha nem sikerült neki. Amikor meg igen, akkor vissza is kapta, de nem tanult a leckéből.

Alex a sírhoz ért és megállt egy pillanatra. Vajon Freddy miért nem jön ide soha sem? Pedig a kertész azt mondta, hogy nagyon jóban voltak. Mégis, mindig olyan arcot vágott, mikor megemlítette neki, hogy kéne virágot vinni, mert elhervadtak amiket már kivitt, hogy azt hitte, egy zsémbes vénasszony volt és nem szerette. Pedig eddig senkitől sem hallott róla semmi rosszat.

- Mit tettél, hogy így utál ez a fiú? - kérdezte a halott asszonyt, majd letette a virágot a sír elé és már majdnem távozott, mikor észrevette, hogy valami fehér füst szállt ki a kripta ajtaján. - Ez meg mi az ördög? - suttogta maga elé, miközben a füst  egyre sűrűbb lett.

- Ne félj tőlem. - mondta az földöntúli hangon, majd folytatta. - Én vagyok Freddy nagymamája.

- De te már meghaltál, nem? - értetlenkedett Alex, a köd viszont folytatta.

- Azt szeretném, ha itt maradnál és vigyáznál az én kis unokám törékeny lelkére. Tudod, nem mutatja, de nagyon gyenge. Azért haragszik rám, mert meghaltam és itt hagytam ebben a világban. A szülei, tudod, nem igazán törődnek vele, hiszen még fel sem hívták. Csak arra kérlek, hogy vigyázz rá... - amint a mondat végére ért el is párolgott a fehér illékony anyag és Alex ott maradt teljesen értetlenül. Nem hallotta meg, hogy mögötte az egyik bokorban a kertész a markába nevet és letette maga mellé a szócsövet.

- Várjon! - kiáltott utána Alex, de már elkésett. - Ez meg mi volt? - kérdezte a majmot, de az megrántotta a vállát és fejbe dobta egy almával. - Kösz, pont ezt akartam kérni. Már úgy hiányzott, hogy fájjon a fejem. - azzal fenéken billentette Popót és ott hagyta, hogy egyedül másszon ki a sombokorból.

Még, hogy vigyázzak rá. Nem kell ezt a fiút félteni. Vigyáz ő saját magára. - morfondírozott a hallottakon Alex, miközben a konditerem ajtaja előtt ácsorgott. Be kéne kopogjon, hogy megmondja Freddynek, készen van a vacsora, de ismét képtelen volt rá. Felemelte a kezét, majd leengedte. Aztán sarkon fordult és belépett a zeneszobába. Felvette a hegedűt és a nyakához szorította, majd a vonót is felemelte és meghúzta rajta.

- HAGYD ABBA!!! - kiáltotta Freddy és kiszaladt a szobából, hogy berontson hozzá. - Ahhoz csak én nyúlhatok.

Alex meghajolt és letette a hangszert.

 - Fiatalúr, készen van a vacsora. - tájékoztatta és kisétált gazdája mellett az ajtón. Freddy szemforgatva követte.

- Ezt nem lehetett mondjuk finomabban közölni velem. Miattad megsérült a hallásom. - nyafogta a fiú, de közben megakadt a szeme a komornyik fenekén. Milyen formás fenék. - gondolta. Úgy megfognám... - amint ide jutott a gondolatban megrázta magát, mert eszébe jutott, hogy ez egy férfi feneke. Ennyire csak nem lehet ferdehajlamú. Vagy mégis?

Alex éppen hátra nézett és látta, hogy mit látott Freddy. Ettől persze teljesen elpirult és nem tudott uralkodni magán.

- Mit bámul fiatalúr? - kérdezte vészjóslóan, mire a fiú rögtön rávágta.

- A seggedet néztem. Megfoghatom. - vigyorgott bele a lány arcába, és akkor jött rá, hogy most látja először ilyen közelről. Milyen kék szeme van...

- Nem hiszem, hogy ez bölcs dolog lenne uram. Talán, ha már nem leszek a szolgája. - ajánlotta fel Alex vigyorogva a hátsóját, de csak ő tudta, hogy nem is járna olyan rosszul a fiú. Hiszen ő azt hiszi, hogy férfi, miközben nem is...

Freddy fintorogva kóstolta meg a zöld ételt, majd el is tolta magától.

- Fúj, mi ez a vacak?

- Ez spenót, fiatalúr, és nagyon egészséges. Az édesanyja azt mondta, hogy minden nap kell valami egészségeset ennie, úgyhogy legyen jófiú és egyen.

- Nekem te nem parancsolsz és az anyám sem. Nincs itt, hogy ilyet tegyen. - morogta a fiú és felállt az asztaltól. - Kösz a vacsit. - azzal kisétált a konyhából.

Alex sóhajtva látott hozzá, hogy elpusztítsa a megmaradt ételt.

- Hülye kölyök. - szidta, miközben csámcsogott, azonban hamarosan meghallott valami földöntúli hangot. Mintha angyalok énekeltek volna. A hegedű hangja csak úgy bezengte az egész házat elvarázsolva vele az egész ház személyzetét.

- Ezt meg tudnám szokni. - alélt el majdnem az egyik komorna és a homlokához kapott.

- Ki játszik ilyen szépen? - kérdezte Alex, habár sejtette a választ.

- Freddy. - válaszolta az aléló lány, olyan hangsúllyal, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.

- Az lehetetlen. - pattant fel Alex az asztal mellől és már rohant is az emeletre, hogy a saját szemével lássa. Az ajtóban állva nézte a fiút, ahogy hegedül és a testén az izmok megfeszülnek a lázas játéktól. - Gyönyörű. - suttogta maga elé, de Freddy nem hallotta meg, rendíthetetlenül játszott tovább...

8.fejezet

Ez egy vámpír. - volt az első gondolata a lánynak és rá is csapta volna a fiúra az ajtót, ha az nem fogja meg hirtelen, hogy ne tudja megtenni.

- Üdvözletem. - hajolt meg mélyen. - Kill vagyok. Freddyt keresem. - mondta vészjóslóan.

- Nincs itthon a fiatalúr. - vált kétségbeesetté a lány. Nem akarta beengedni ezt a lényt a házba. Még a végén kiszívja a vérüket. Bár azt furcsának tartotta, hogy nem ég el a napon, de akkor sem volt hajlandó lemondani az elképzeléséről, hogy ez egy igazi vérszívó

- Már miért ne lenne itthon. Tegnap beszéltem vele. - lepődött meg egy pillanatra a furcsa lény. - Ha meg nincs itthon, akkor megvárom. - mondta derűsen és besétált a megdermedt komornyik mellett.

- Nagyon hosszú időre ment el. Két hétre. - próbálta Alex menteni a menthetőt.

- Akkor két hétre maradok. - vigyorgott lelkesen Kill. - Mi a neve? - kérdezte meg olyan hangsúllyal, mint aki tiszteletlennek tarja, hogy még nem mutatkozott be a másik.

- A nevem? A nevem... - először nem tudta, hogy hogyan mutatkozzon be, majd úgy gondolta, hogy még véletlenül sem az igazi nevét mondja meg. - Thomas vagyok. - mondta még mindig gombóccal a torkában.

- Alex! - kiáltotta Freddy fentről. - Ki csöngetett?

- Senki!

- Még, hogy nincsen itthon. Mégy hogy Thomasnak hívják. - morogta vészjóslóan Kill, de még mindig vigyorgott. - Jó kis mókának nézünk elébe.

Alex hátán végig futott a hideg ahogy a fiú ránézett. Legszívesebben lecsapta volna, de nem tudott megmozdulni. Valami miatt úgy érezte, hogy meg van kötözve. Nem tudta felemelni a kezét, a lábát, sőt, még a fülét sem tudta mozgatni.

- Tudom, hogy ki vagy te. - suttogta még vészjóslóbban, de Alex ennél jobban már nem rémülhetett meg. - Emlékszel arra a tegnapi lányra, akivel tegnap szobára mentél? - Alex gépiesen bólintott. - Én voltam az. - vigyorgott.

Alex úgy megrémült ahogy eddig még soha életében. Aztán hirtelen, szinte ösztönösen, letérdelt a fiú elé és könyörgőre fogta.

- Kérem ne mondja el Freddynek. Ezt nem szabad megtudnia. Az életem függ attól, hogy ez titokban maradjon. - szemébe könnyek gyűltek, ahogy egyre kétségbeesettebben igyekezett menteni, azt ami már menthetetlen. Igaza volt a bátyjának, tényleg nem jó semmire sem. El fogja veszíteni a fogadást...

- Gondoltam, hogy nem szimplán jókedvből öltözött komornyiknak és szolgál a legidegesítőbb fiúnak a földkerekségen, és éppen ezért, kitaláltam, hogy mivel tudna meggyőzni arról, hogy ne mondjam el Freddynek, hogy maga lány.

- Bármit megteszek.

- Ezt örömmel hallom, - lépett beljebb a nappaliba és Alex térden csúszva követte. - mert akkor tényleg lenne egy ötletem.

- És mi lenne az?

- Öltözzön lánynak.

Alex megdöbbent.

- Hoooogy?

- Csak úgy tudja elterelni a gyanút arról, hogy maga nő, ha nőnek öltözik.

- De hát ez hülyeség. - legyintett Alex és már éppen felállni készült, amikor Kill rádörrent.

- Az én terveim soha nem hülyeségek! - ripakodott rá a lányra, aki rögtön összehúzta magát.

- Ja ez igaz. - érkezett a szobába Freddy is és lepacsizott a barátjába. - De most milyen tervet eszeltél ki?

- Hogy mivel tudnánk meglepni téged a szülinapod alkalmából. - mondta teljes nyugalommal Kill és minden invitálás nélkül leült a kanapéra.

- Alex hozzon nekünk egy kis frissítőt a bárszekrényből. - utasította Freddy a komornyikot.

- Mit parancsolnak? - tápászkodott fel a földről és az italos pulthoz ment.

- Csak valami töményet. - intett Kill, amire Freddy is rákontrázott.

Alex kitartóan kutatott valami erős után, majd a kezébe akadt egy, a címkéje szerint száz éves rum. Beleszagolt és elfintorodott.

- Ez jó lesz. - gondolta és kitöltött két pohárral. Egy tálcára tette az italokat és felszolgálta az uraknak.

A lány nem akarta hallgatni ahogy a fiúk csevegnek, így távozott a konyhába. Elgondolkodva dőlt neki a konyhapultnak és azon gondolkodott, amit Kill mondott. Vajon tényleg meg tudná úgy győzni a fiút, ha lánynak öltözne? Amilyen ostoba az a kölyök, még el is hinné, hogy csak beöltözött. Még jó, hogy magával hozta az egyik kedvenc szereplője jelmezét. Azt ha felveszi, lehet, hogy még magába is bolondítja...

Jaj, mikre gondolsz? - korholta magát és ökleivel a fejét ütögette. - Úgysem szeretne belém, ilyen csak a könyvekben van. Azokban a könyvekben, amiket a legjobban szeretek. - gondolta, miközben érezte, hogy a boldogság apró szívecskékben úszkál körülötte, ahogy azokra a könyvekre gondolt.

Miközben felfelé ment a szobájába, ki is találta, hogy mit fog tenni, hogy meggyőzze a fiúkat, hogy ő nem lány. Vigyorogva lépett be a szobájába és csendesen becsukta maga mögött az ajtót.

- Fura egy szerzet ez az új komornyikod. - mondta csak úgy Kill és belekóstolt a rumba, majd ki is köpte. - Azt a mindenit, ebben meg mi a halál van? - kiáltott fel és fintorgott egyet.

Freddy is megkóstolta a saját italát, kicsit ízlelgette, majd lenyelte.

- Azt hiszem egy kis erős paprika.

- Szerintem nem kicsi. - fintorgott tovább az erős italra Kill, majd letette a dohányzóasztalra. Eközben Freddy kellemesen elszopogatta, ami a saját poharában volt.

- Megihatom a tiedet is? - kérdezte, mikor végzett. Kill bólintott, majd tovább faggatta.

- Szóval, hogy bírja a kis szerencsétlen a kiképzést? - vigyorgott barátjára.

- Egész jól. Néha már én gondolkozom azon, hogy kirúgom.

- Ajánlom neked, hogy ezt felejtsd el, de sürgősen. Ne feledd, hogy miért utálod az ő fajtáját. Neki kell felmondania.

Freddy lenyelte az utolsó korty paprikás rumot, majd az üres poharat az asztalra tette, a másik mellé.

- Nagyon jól tudom, hogy miért nem szabad, hogy én törjek meg előbb, de azt hiszem, hogy ha nem teszem, akkor én megőrülök.

- Azt hittem, hogy az már megtörtént. - vigyorgott Kill és egy ismerős fénycsillant meg a szemében. Freddy jól ismerte ezt a fényt, akkor szokta látni, mikor a barátja kitalál valamit.

- Mi jár a fejedben? - kérdezte a fiú és közelebb hajolt barátjához.

- Hidd el, ha én itt maradok, akkor nem fogja sokáig bírni, és önként fog távozni, ahogy a többi is. - ajkai gonosz vigyorra húzódtak, ami Freddynek, furcsa mód, inkább biztonságot adott, semmint félelmet. Emlékeztette őt arra a napra, amikor megutálta a komornyikokat és Kill volt az egyetlen, aki segített neki, hogy bosszút tudjon állni az összesen.

Azonban még mielőtt bármit is mondhatott volna, belépett a szobába Alex, apáca ruhában.

Freddy nem értette a dolgot, Killnek pedig leesett az álla, amit igyekezett palástolni.

- Alex, mit csinál maga? Megőrült?

- Dehogyis uram, csak a szokásos imámat megyek végezni. - azzal méltóságteljesen kisétált a nappaliból ki az udvarra.