2. fejezet

Alex igyekezett nem elpirulni a látványtól, de nem nagyon sikerült neki, így ismét mélyen meghajolt.

- Mi van? – morogta Freddy és a szülei felé fordult, a komornyikkal mit sem törődve.

- Csak annyi, hogy nézd meg, hogy ez a komornyik megfelel-e az ízlésednek.

A fiú csak egy pillantást vetett a fekete ruhás lányra, majd megfordult, és elindult kifelé.

- Nekem mindegy. – vonta meg a vállát, miközben becsukta maga mögött az ajtót.

- Már, hogy lenne mindegy, ostoba kölyök… - csikorgatta fogait Malacka.

- Ugyan már, hagyd őt, még gyerek. – próbálta nyugtatgatni a férjét, Cukormókus. – Rendben, akkor felveszünk. Jöjjön, üljön le és megbeszéljük, mi lesz a feladata.

Alex helyet foglalt, de a testtartása még mindig feszes és merev volt.

- Szóval, a férjemmel el fogunk utazni elég hosszú időre, és muszáj volt valakit felvennünk, aki vigyáz a mi fiúnkra, a mi egyetlen fiúnkra, arra a drágára. Oh az én Cukorfalatkámra. Ohoho, miért is megyünk mi el drágaságom, és hagyjuk magára az én fiamat… Mit fogok én csinálni egy évig nélküle? – és Cukormókus elsírta magát.

- Jól van drágám, nincs semmi baj. Nyugodj meg. Ha kell, akkor minden nap felhívhatod. – nyugtatgatta Malacka. – A feleségem csak azt akarja mondani, hogy elég lesz egy évig vigyáznia rá. Csak… csak egy év… - mondta, majd próbált ő is elérzékenyülni, de nem nagyon ment neki.

Alex valahogy összerakta a fejében a dolgot. Nem is baj, úgysem akar tovább maradni a kelleténél.

Újra mélyen meghajolt.

- Ahogy kívánják.

- Pompás - lelkendezett az asszony, és már nyoma sem volt az előző sírásnak. – Körbevezetlek a házban – mondta, intett az új komornyiknak, hogy kövesse. – Ez itt a konyha – mondta és belépett a bárpult melletti ajtón. Ahogy gondoltam – futott át a lány agyán. – Köszönjetek szépen az új főnöknek. – szólt rá erélyesen a háziasszony néhány szakácsnőre. Azok mélyen meghajoltak, és Alex is ezt tette volna, ha tegnap a bátyja nem okítja ki ez ügyben.

- Cső – köszönt oda nekik félvállról.

- Ez itt a kamra – nyitott be a nő egy másik ajtón, a szoba túloldalán. Aelx odament és benézett a fél házat elfoglaló kamrába. Tényleg nagy volt, és jó sok minden volt benne. Voltak ott halak, fél-marhák/disznók, egy kis szárított zöldség, és gyümölcs, néhány zsák krumpli, és befőttek. – Kicsit beljebb van a pince lejárata, ahova minden körülmények között tilos a lemenetel. – vágott ijesztő fejet a nő, majd egy perverz mosoly suhant át az arcán. – Menjünk tovább. – azzal becsapta az ajtót, és a konyha másik oldalán lévő nyíláson távozott. Alex szorosan követte fel a lépcsőn. Egy széles folyosóra értek, ahonnan megszámlálhatatlanul sok ajtó nyílt. – Ez itt bal oldalt a mi szobánk a férjemmel – azzal benyitott az ajtón feltárva azt a nagyfokú rendetlenséget, ami odabenn uralkodott. – Hoppácska. – pirult el, majd dühtől kivörösödött arccal kiabálni kezdett. – MARY! Hol a manóban vagy?

Lentről sietős léptek hallatszottak, majd megjelent egy ijedt, tizennyolc év körüli lány. Sűrű meghajlásokkal tűrte gazdája szidalmait, majd nekilátott takarítani. Alex legszívesebben lecsapta volna az asszonyt, de ekkor eszébe jutottak a mangák, és máris jobban érezte magát.

- Ez itt a fiam szobája – vezette tovább az asszony, de még mielőtt beléphettek volna, egy papucs csapódott neki az ajtónak. – Most ne zavarjuk Freddyt. – vigyorgott, és gyorsan becsukta az ajtót. – Ez egy vendégszoba, ez itt a férjem dolgozó szobája. Ez pedig az én dolgozószobám. Van egy egész szoba a krémjeimnek, ide csak takarítani lehet bemenned. Egy zeneszoba, ha van kedved és tudsz is, akkor lehet zongorázni, hárfázni, hegedülni… és még sok mást is lehet csinálni. Freddynek pedig kötelező minden héten legalább egy órát hegedülnie. Ezt tartsd észben, mert ő nem fogja. – Alex bólintott. – A következőben egy szoligép van nekem, ezt sem használhatja rajtam kívül más. Aztán van még itt egy könyvtárszoba, olvasószoba. Ez a fürdőszoba – nyitott be egy hatalmas, csempével kirakott szobába, ahol nem egy, hanem három kád volt. – Az esetleges családi fürdőzésekhez. – vigyorgott a nő, majd becsukta az ajtót. – Nos, azt hiszem ennyi. Menjünk le és elmondok még néhány tudnivalót, az elkövetkező egy évre. – Alex követte visszafelé, le a lépcsőn, majd egy másik ajtón ki, és egyenesen be a nappaliba. – Ülj le és akkor itt van papír, meg ceruza. Írd fel a teendőket, amiket, most mondok.

Alex írni kezdett, de olyan ronda lett, hogy később nem tudta elolvasni. Azonban nagyjából emlékezett rá. Ilyenek voltak, mint minden vasárnap ellátogatni a kert végében lévő sírhoz, ami az asszony megboldogult édesanyjáé, és friss virágokat vinni. Minden nap legalább egyszer zöldséget enni. Megsétáltatni a kutyát, stb.

- Örülök, hogy végre sikerült valakit felvenni, mert holnap mi már árkon-bokron túl leszünk. – morogta csak úgy Malacka, majd szúrós szemeket meresztett a lányra.

- Jaj Malackám, ne legyél már ilyen. Örülj, hogy a fiad ezt a jelöltet nem félemlítette meg. – mosolyodott el az asszony, mikor Alex felhúzta a szemöldökét. – Tudja, eléggé nehezen viseli, hogy mi elutazunk egy évre. Eddig mindig együtt voltunk. Minden nyáron… - és újra zokogásban tört ki.

Szegény srác – gondolta Alex, és elfintorodott. Nem szívesen lenne a helyében, abban biztos volt.

- Rendben, akkor mindent megbeszéltünk, most pedig segíts a többi szolgálómnak összepakolni a holnapi utazásra.

A másnapi búcsúzkodás nagyon drámai volt. Reggel ötkör, amikor a limuzin beállt a parkolóba, már mindenki talpon volt. Alex nagy lelkesedéssel hordta ki a nehéz bőröndöket, hogy aztán megszakadva felemelje őket, és berakja a csomagtartóba.

- Fiam ne felejtsd el a hegedű óráidat. – mondta Cukormókus, könnyeit nyelve.

- Nem fogom. – forgatta a szemét a fiú.

- És azt se felejtsd el, hogy minden héten új virágot kell vinni az anyám sírjára. - simogatta meg fia mellkasát.

- Nem fogom.

- Szereltek, és minden nap fel foglak hívni, hogy mi van veled. Részletes beszámolókat akarok majd hallani, a napod minden percéről. Sőt, minden másodpercéről. – bólogatott hevesen, majd zokogva fia nyakába ugrott. – Úgy fogsz hiányozni.

Freddy még mindig a szemét forgatta, de közben lopva a komornyikra nézett. Alex nem tett semmit. Élvezettel nézte, hogy a fiú szenved, főleg azért mert tegnap majdnem lebuktatta. Habár, lehet, hogy nem volt szándékos a fiú részéről. De akkor is megérdemelte. Hogy lehet valaki büntetlenül, ilyen jóképű? – morfondírozott, miközben az ölelkező párt nézte.

Cukormókus végre elengedte fuldokló fiát. Most Malackán volt a sor, hogy a fiúhoz lépjen.

- Légy jó fiam. - ragadta meg Freddy kezét, majd miután megszorongatta a komornyikhoz fordult. - Amíg távol vagyok, maga fog vigyázni a házra. Ha valamit nem úgy találok, ahogy annak lennie kell, akkor kirúgom, úgy, hogy a lába nem éri a földet…

Még elmondott pár közérdekű közleményt, amiről nem lehetett eldönteni, hogy vajon a fiának, vagy a személyzetnek szólt. Végül kezet rázott Alexel is.

- Mostantól maga az úr a háznál. – azzal sarkon fordult, és beszáll a felesége után a limuzinba.