- Meg lehetne ezt beszélni, hogy ne
mondja el senkinek?
- Már mindenki tudja. – vonta meg a vállát Mrs. Kate.
- Freddy is?
- Nem, talán ő nem, de ahhoz, hogy ne
jöjjön rá egy idő után, nem ártana kicsit komornyikosabban viselkednie. –
mondta. – Először is kezdjük azzal, hogy a komornyik nem takarít.
Alexnek leesett az álla.
- Tényleg?
- Tényleg.
- Akkor mit csinál?
- Figyeli a fiatalúr minden
kívánságát. Neki kell észben tartania, hogy mikor mit kell tennie. Neki kell
felkeltenie, felszolgálnia, felöltöztetnie, ha éppen olyanja van. Programokat
tervezni a számára. Fogadni a vendégeit, és elé kísérni. – egy pillanatra
megállt, majd csak ennyit mondott. – Egyelőre ennyi elég lesz. – azzal
mosolyogva újra sarkon fordult, és távozott.
Kimerülten és fejfájósan bújt be az ágyába, majd hosszas forgolódás után
nyugtalan álomba merült. Arra ébredt,
hogy valami kemény vágódik hozzá a fejéhez. Ijedten ugrott fel és a takaróját
szorongatva próbált menedékbe húzódni. Felhúzott térdei mögül óvatosan
kinézett, és meglepődve látta, hogy Popó van ott egy kosár gyümölccsel. Alex
felháborodva felállt, de szinte azonnal vissza is bújt, mikor meglátta, hogy a
majom dobni készül. A narancs épp a feje felett csapódott be a falba.
- Ezt azonnal hagyd abba! – förmedt rá a csimpánzra és meglepődve
tapasztalta, hogy az ijedten ugrik hátra a kosártól.
Alex megnyugodva kelt fel és nézett rá az órájára. Még csak hat óra. Van
ideje nyugodtan felöltözni, felmenni Freddyhez és felkelteni.
Mikor végzett és belenézett a tükörbe elégedetten bólintott. Popó idő
közben újra felbátorodott és nekilendül a gyümölcsös kosárnak, de még mielőtt
kivehetett volna belőle egy megtermett kókuszdiót, a lány felkapta a kosarat és
kiment a szobájából. Azonban Popó sem hagyta magát, és a lány hátára ugrott, hogy
leteperhesse.
- Aha persze, még mit nem – kiáltotta a lány egy egyszerű judo
mozdulattal lerántotta magáról az állatot, ami egyenesen egy kaktuszba repült.
Nem törődve annak fújtatásával, belépett a házba. Lopva körbenézett, majd
elindult fölfelé, hogy felébressze a fiatal urat. Törte is a fejét, hogy miként
kéne ezt végrehajtani, és mire a fiú szobájához ért, már csak egy ötlete
maradt. Nagy levegőt vett és benyitott.
- RIADÓ! ÉG A HÁZ! - a félhomályban látta, hogy az ágyon ijedten ül fel a
fiú. Öblös léptekkel szelte át a szobát, hogy az ablakhoz érve elhúzza a
függönyt beengedve a reggeli napfényt. - Jó reggel fiatal úr! - fordult az ágy
felé, és még időben el tudta kapni a felé repülő párnát. - Néhány perc múlva reggeli, kérem keljen
fel.
Freddy, arcát egy másik párnájába temetve zuhant vissza és húzta szorosan
magára a takaróját. Eközben, Alex a szekrényhez ment és kivett néhány ruhát,
hogy majd azt vegye fel a fiú. Mikor vissza fordult és látta, hogy Freddy még
mindig az ágyat nyomja, dühösen odament hozzá, majd egy határozott mozdulattal
lerántotta róla a takaróját és az egyik sarokba dobta.
- Hány óra? - kérdezte álmosan Freddy.
- Olyan fél hét körül - válaszolta nyugodtan Alex.
- És képes voltál ilyen korán felébreszteni?
- Gondoltam, ha ilyenkor elkezdem, akkor nyolcra esetleg már el is készül
a fiatalúr.
Freddy még mindig a párnába fúrta az arcát és próbált valami
takaróféleséget keresni, ugyanis fázott a feneke.
- Add vissza a takarómat. - nyögött bele a párnájába.
- Nem értem uram - trillázott Alex gúnyosan.
Freddy felült, mire a lány vissza dobta neki a párnáját. Erre a fiú,
ahelyett, hogy felkelt volna, vissza zuhant. Alex a következő tervéhez
folyamodott. Leült az ágyra és a kezét beakasztotta a fiú alsógatyájába, azzal
a céllal, hogy lerántsa róla.
- Mi a fenét csinálsz? - ült fel ijedten Freddy.
- Egyelőre próbálom felébreszteni a fiatalurat. - vonta meg a vállát a
komornyik és az ablakhoz ment, hogy friss levegőt eresszen be.
- Nehogy ki merd nyitni - hallotta Freddy fenyegető hangját.
- De olyan büdös van.
- Én meg allergiás vagyok a friss levegőre.
- Ez sajnálatos - mondta együtt érzőn Alex, majd szélesre tárta az
ablakot.
Vidáman visszafordult és majdnem kiesett a szeme, hiszen teljes premier
planban láthatta Freddy hófehér fenekét.
- Nem azt mondtam, hogy ne nyisd ki az ablakot? - morogta a fiú, miközben
megfordult.
Szerencsére Alex még időben becsukta a szemét, így pont nem látta, amit
nem kellett látnia.
- Sajnálom fiatalúr, de kell a friss levegő. - próbált teljesen nyugodt
maradni, de a hangja elcsuklott az előbbi sokk miatt.
- Na mi van? Csak nem tetszett, amit láttál? - gúnyolódott Freddy.
- De gyönyörű volt. A legszebb fenék, amit valaha láttam. - kontrázott
Alex és tapogatózva elindult a szoba ajtajához.
- Ugyan ne menj el - hízelgett Freddy és megfogta Alex maga elé tartott
kezét. - Még csak most lesz izgalmas. - hangján hallatszott, hogy jól
szórakozik.
- Mégis mire gondol fiatalúr? - értetlenkedett a komornyik ijedten.
- Ugyan már. Ilyenkor még senki sincs ébren, vagy, aki ébren van, azt nem
érdekli, hogy mit csinálunk... Mi... idebenn...
- Mire gondol fiatalúr? - kérdezte, enyhén pánikolva a lány.
- Te, meg én - suttogott bele Freddy Alex fülébe.
Alex végre kinyitotta a szemét és belenézett Freddyébe. Egy ideig úgy
csinált, mintha tanulmányozná, majd elhúzta a száját.
- Bocsásson meg fiatalúr, de nem az esetem. - fölényesen elmosolyodott,
majd kikerülte a még mindig meztelen fiút és az ajtóhoz ment.
- Reggeliig öltözzön fel - kiáltotta még hátra, azzal becsukta maga
mögött az ajtót.
Reggeli után Freddy bejelentette,
hogy edzeni fog és senki se zavarja. A parancsot miindenki megértette, még Alex
is, hiszen így végre lesz egy kis ideje mangát olvasni. Be is ment a szobájába
és belemélyedt imádott könyveibe. Teljesen belemerült, így mikor Freddy
felsikított, leesett az ágyáról.
Felháborodva kelt fel a földről és a
mangát gondosan eldugta az ágya alá.
- Mi történt fiatalúr? - kérdezte
higgadtan a tíz éves kislányként toporzékoló fiútól.
- Egy... Egy... Egy... poloska van a
futógépemen. - visította, hogy a komornyiknak majd kiszakadt a dobhártyája.
A fülét vakarta, miközben rájött,
hogy mit is mondott a fiú.
- Egy poloska? - az arca felderült, a
szeme csillogni kezdett, a szíve pedig hevesebben kezdett verni. - Hol? -
lelkendezett. A kedvenc állatai voltak azok az undorító ízeltlábúak. Egy egész
gyűjteménye volt már belőlük. Igaz, hogy az összes halott volt, de nagyon
szerette őket tanulmányozni.
A fiút félrelökve az útjából már
szaladt is az edző terembe, hogy megtekintse ama bogarat, melyet említett. A
futógépet kezdte el kutatni, de mivel azokhoz nem igen értett, csak lesett
körbe-körbe a szobában.
- Hol van? - ragadta meg Freddy
vállait, aki tisztes távolból követte a megőrült komornyikot.
- Ott van. - mutatott a szoba másik
sarkába, ahol a furcsa szerkezet állt.
Alex megállíthatatlanul utat tört
magának. Nem törődve azzal, hogy átmászik az izmoló gépeken. Végre célba ért.
Tüzetesen átvizsgálta majd meg is találta a kis zöld testű rovart.
- Ihaj, ez egy Palomena prasina. Gyönyörű példány. - Alex kezébe vette a rettegő
állatkát, majd a fiúhoz futott vele. - Hol találok gombostűt? - támadta le, aki
nem tudott mit kezdeni a helyzettel, csak a karját emelte fel egy irányban,
hogy mutassa az utat. Fel sem fogta a lány, hogy mit tesz, már rohant is, hogy
kardélre hányja a szerencsétlen rovart.
